Szeptember 30.-án Buzogány Szabolcs csapata, azaz az U-15-s fiú csapatunk Szeged mellé, Domaszékre utazott, ahol ők már a második körben játszottak két meccset. Az első meccsen a KIKI ellen ugyan nem lehet azt mondani, hogy kötelező volt a siker, hiszen nem olyan rossz csapat az, de ha a felsőházban szeretnénk folytatni akkor szükség volt a sikerre. Döcögősen indult a meccs, de belerázódtunk és a végére kijött a tudásbeli különbség és simán nyertünk (24-12). A második volt a rázósabb, hiszen azzal a Dunaújvárossal csaptunk össze, mely a korábban a magasabb osztályba is érdemesnek tartott Békéscsabát is legyőzte. Itt elsősorban a tisztes helytállás volt a cél, ám a srácok többet akartak ennél és az első sor a kötelező cseréig (10 perc után kötelező lecserélni a teljes csapatot, azaz ez azt is jelenti, hogy létszámminimum is van), szenzációsan játszottak a fiúk. Ezután a plusz hármas különbségből mínusz kettő lett, majd a szünet után már teljesen szabadon variálható felállásban játszhatnak a csapatok, amikor ismét sikerült szorossá tenni a csatát. Nagyon jól ment a védekezés, ami a kulcsa volt jó eredménynek. Fej-fej mellett haladtunk és a legvégére emberhátrányban voltunk, de az egyenlítésért így is mentünk, ami a végén egy kimaradt lehetőség miatt nem sikerült, de a srácokat így is dicséret illeti a derekas helytállás végett (18-19).
Domaszéken járt a Buzogány csapat
Domaszéken járt a Buzogány csapat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva