Most szombaton indult az U-11-es fiú bajnokság

      Most szombaton indult az U-11-es fiú bajnokság bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tegnap Kelebián elstartolt az U11-es fiú csapatunk is! A 2008-as születésű fiaink már a tavalyi évben is egy reménykeltő gárda benyomását keltették. A tegnapi nap további bizakodásra adhat okot, hiszen mindkét meccsüket magabiztosan és gördülékeny játékkal nyerték meg.

Kiskunmajsa KC – Gézengúz UKC 2-18
Gézengúz UKC – Kelebia KNSK 20-2
A csapat tagjai voltak:
Jagicza Zsombor, Szettele Áron, Dengi Zsombor, Jakab Rikárdó Valter, Korsós Botond, Mezei Marcell, Mezei Milán, Varga Zoltán, Rideg László, Umenhoffer Márton, Tóth Balázs, Fejes Richárd, Mezei Milán Csaba, Veres Arlen

Edző: Szvétek Balázs, akinek ezúttal is gratulálunk élete első “8 pontos” hétvégéjéhez! Balázs ugyanis a mérkőzések után Kiskunhalasra sietett, ahol előbb az ifjúsági csapatot vezette győzelemre, majd a felnőtt csapat karmestereként is győzelmet aratott! 🙂

Ma pedig az U15-ös fiaink mellett az U11-es lányainkért is szoríthatunk, akik szintén most játsszák első mérkőzéseiket Kelebián.