Tisztes helytállás Cegléden

      Tisztes helytállás Cegléden bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az elmúlt hétvégén az U-14-s fiúk az első fordulós kalocsai torna után szeptember 30-án Ceglédre utaztak, hogy újabb két mérkőzést játszanak. Béres Attila edzőjük nem lehetett felhőtlenül boldog, hiszen több hiányzója is volt csapatának, de volt olyan is, aki bár vállalta a részvételt, de két hete nem volt edzésen (egy hét Erdély, egy hét betegség), így visszafogott bizakodással várta a két mérkőzést. A jó eredmény elérésére egyértelműen a Hajdúböszörmény elleni meccsen volt esélyünk, melyet ezzel a kerettel is magabiztosan teljesített a csapat, itt akár egy teljes kerettel még az így is elért tízgólos siker lehetett volna nagyobb is, de azért is ugyanúgy két pontot adnak, mint ezért. Aztán jött a második meccs az Orosháza ellen, ahol már kijött az is, hogy nem a legjobb összeállításban voltunk ott, hiszen ellenfelünk egy remek rajttal szinte már az elején eldöntötte a meccset. 6:1-s hátrányból már nem tudtunk felállni, helyenként lehetett látnia fáradtság nyomait is, bár kétségtelen, hogy a békési gárda jobb volt ezen a napon nálunk, de talán ekkora különbség nincs a két csapat között. Sebaj, jövő hétvégén remélhetőleg már teljes kerettel tudnak a srácok Nyírbátorba utazni, ahol lehetőségük lesz revansot venni, hiszen akkor visszavágót játszanak az Orosháza ellen, a másik ellenfél pedig a csoport tabelláját egyenlőre vezető Tiszaföldvár lesz.